A délutáni kirándulás befejeztével gyorsan megvacsoráztunk majd a nagyobbik fiammal, Gergővel még sötétedés előtt a ház kertjében kihúztunk egy 7 MHz-es diplólt az eresz és egy alacsony gyümölcsfa közé, kb. 3.5 méterrel a föld felett, ennél többet nem lehetett kihozni a helyi adottságokból. Már sötét lett, mire az antennakábelt a sufni fölött behúztuk a konyába, az egyetlen helyre, ami 30m kábellal megoldható volt. A felszerelést Krisztiánnal összeraktuk és megállapítottuk, hogy az SWR 1:3 fölött volt. Nem csoda, ha az antenna a föld fölött pár méterrel lett kihúzva és a rezonanciát vagy fél MHz-el elhúzta.
Az egyszerű antennahangolónk kicsit javított rajta, de nem bírta teljesen leilleszteni. Nem baj, visszábbvettük az IC-751 teljesítményét es máris indulhatott a QSO-zás. HA/DH7KU hívójellel CQ-ztam, szorgalmasan adva persze a HAFF-001 referenciaszámot. Az első néhány összeköttetés után bekerültem a claster-ba és onnantól jó nagy nyüzsgés lett a frekin. Vagy 2 órán át osztottam mire elcsendesedett minden, „megrepedt” és a fülhallgatót úgy 5OG-módra lecsaptam az asztalra. Fárasztó volt a nap és a következő nap a barlangászattal még nehezebbnek ígérkezett, így 11 körül én is ágyba vonultam.
Másnap a földalatti világ csodái teljesen lenyűgöztek, a cseppkőbarlangban ilyen hatalmas termeket és oszlopokat lehet látni mindenféle fantázianévvel ellátva.
A gyerekeknek szerintem ez a sárkányfej tetszett a legjobban:
Szerencsére jól elkövesedett és már nem bántott senkit.
A párnapos programba belesűrítettünk egy krasznahorkai kirándulást is, így a rádiózás megint csak az esti órakra tolódott. Már a második nap is szinte eltelt és a SOTA-s felszerelés még mindig a házban hevert. Felállítottam hát a kertben 5MA Lacitól kölcsönkért pecabotot és vele együtt a 40 m-es vertikált, mondván hátha jobban jönnek majd vele 7 MHz-en a japánok.
Hát visszajött néhány UA9 meg UA0, de japán egy szál se. Jó nagy EU pile-up volt megint és a QRM miatt a QSO ráta a várt alá csökkent: átlagban 2 QSO percenként, a csúcsokban pedig 4.
Elérkezett a kirándulás utolsó napja, a délelötti családi program ismételten barlagtúra volt a csodálatos Vörös-tó és Jósvafő közti szakasszal, de a délutánt immár a SOTA-zásnak szenteltük. A Baradla-barlang bejárata mellett jó meredeken felkaptattunk a lépcsőkön a sárga, ill. kék jelzésű ösvényen egészen a Baradla-tető tanösvény táblához:
Itt találkoztunk a kis csíkossal, akit én el is kereszteltem SOTA-s macskának. Hogy hogyan került a vadonba, azt nem tudom, de jó sok lépcsőt kellett neki is megmásznia, mire felért a barlang tetejére. Látszólag jól érzi ott fennt magát, enni nem adtunk neki.
Ez a Baradla-tető még nem uticélunk végallomása volt, a hegycsúcs onnan térkép szerint még vagy 1.5 km-re volt. Röviddel nemsokára le is ágaztunk a kék háromszög útvonalra:
A kis lelkes csapat szépen menetelt felfelé, de azért pihenőt is tartottunk.
A délutáni napfényben ezek a gyönyörű virágok pompáztak, csak úgy a sziklák közt, vagy a bozótban:
A hegytetőt többször is elérni véltük, de csak emelkedett még egy kicsit és mi már legalább 3 km-nek éreztük a térképen mutatott másfelet.
A köves, buktatókkal teli ösvény átcsapott tüskés – olyan nadrágszaggató – bozótosba, ahol bizony a kisnövésűeknek volt nagyobb előnye.
Igen, ez itt a turistaút!
Végre elértük a csúcsot – csúcskövet nem talátam, de innen már minden irányban lefelé lejtett. Szerencsére egy kis tölgyes van a tetőn, így egy dipól kifeszítéséhez könnyen megvannak a szükséges pontok. A fáramászást én vállaltam be, a gyerekek meg alkalmas botot kerestek a dobálózáshoz és köteleket rángattak szorgalmasan az ágak között.
Cserje is akadt bőven, amihez a verikálist hozzá lehetett rögzíteni úgy, hogy a drót alja még ne érjen le a földre (a pecabot csak kb. 9,7m hosszú). Fél óra drótozás eredménye egy kb. 4.5 méter magasan kifeszített 14 megás dipól és egy vertikális a bokor tetején.
A rádiós cucc mellett mindenki hozott magának más egyéb elfoglaltságot is, így a családi idillt itt a nemzeti park szívében nem rontotta el az én pittyegésem. Mindenki szerette volna hallani, mi is történik a sávban, így a fülhallgató a hátizsákban maradhatott. Roppant érdekfeszítő lehetett a morzézás, mert először legkisebb fiam, Dávid, majd később Annamária, a feleségem is elaludt. De lehet, hogy a jó levegő és a túra fáradalmai nyomták el őket?!
Az első összeköttetés délután ¼ 5-kor került a logba 14 MHz-en vagy jó 10 perc CQ-zás után. Nem is telt másként az első fél óra, mindössze 4 QSO lett az eredmény, talán nem hallott Európa? Hiába volt a fáramászás, meg dróthuzigálás? Hát 14 megán igen. Mindegy lementem 7 MHz-re és ott is hívni kezdtem. Percek alatt kialakult a szokásos nagy kavalkád, jöttek mint az őrült. Egyik-másik amatőr barátunk türelmetlen is lett a várakozásban – pedig még gyorsítottam is a tempót – és elkezdték a szokásos játékot a billentyűre helyezett nehezékkel és hasonlókkal. Erre a türelmesebb tábor is bepörgött és az NN, LIS, FULL IDIOT mellett távíró füttyöt nem türő angol kifejezéseket is használt, hogy az illető zavaró állomást elhajtsa. Nem sikerült nekik, így néhany perc kényszerpihenőt kellett tartanom. Nem is volt baj, mert a lábam már kezdett úgyis elgémberedni a furcsa pózban és a közben rámmászott óriáskullancsokat is ideje volt már lesöpörni. A többi egyéb vadállat – pók, hangya, légy – is zavarta némileg a rádiózást szúrtak, csíptek, haraptak, de szerencsére Krisztián mindvégig ott nyüzsgött és hajtotta őket.
Két óra elteltével, habár az akku még bírta volna, megnyomtam a kikapcs gombot, mert a visszaút legalább olyan hosszúnak ígérkezett, mint az odaút. Feleségem a legkisebbel előrement, míg mi leszereltük az antennákat és bepakoltunk a hátizsákokba. A lemenő nap fényében készült még egy szép fotó Aggtelekről.
Sajnos a nemrég 5MA es 5LV által aktivált Pitics-hegyre tervezett barangolás az idő rövidsége miatt elmaradt. Talán lesz rá másik alkalom egyszer a környékről újra rádiózni és kirándulni.
A HA/EM-050 számú hegyről összesen 116 SOTA-s és a HAFF-001 területről 443 WFF QSO született, amelyeket feltöltöttem az érintett oldalak adatbázisába. Az Aggteleki Nemzeti Park lenyűgöző szépségű tája a rádiózáson kívül rengeteg érdekességet kínál: a barlangrendszer mellett itt találtunk rá a világ legnagyobb könyvére és a legnagyobb szalamanderére is, rég elhagyott bányák, kisebb múzeumok, várromok és kastélyok is fellelhetők és ezen a környéken talalták a Rudapitecusnak keresztelt előembert is.
Mindenkinek csak ajánlani tudom hazánk e kissé félreeső, de csodálatos részét. Végül még egy jó tipp, a rossz téli gumikat érdemes nyáron is fennthagyni, az útakon elég sok a kátyú.
Vy 73&44 de Csaba / HA7XQ, DH7KU
